-Nicolas Hamilton, hát hazajöttél? - borultam bátyám nyakába. - De neked nem a suliban a helyed?
-Jaj, Liz tudod, hogy nem hagynálak magadra. Azért mentem el, mert kiiratkoztam a suliból. Szerettem volna a Boston Híreknél dolgozni. - miközben ezt mondta, egyre erősebben szorított, majd hirtelen elengedett.
-Nick, valami baj van? Jól érzed magad? - lengettem meg a kezem a szeme előtt.
-Ez egy szellem! Egy szellem, te óságos ég! - kerekedett ki a szeme.
-Nincs is itt semmi féle szellem! - fordultam meg tiltakozva. Addigra már anya el is tűnt.
-De itt volt láttam! Nem hiszed el? - forgolódott.
-Semmibaj Nick, most gyere nézzük meg a szobád. Srácok légyszi nézzétek már meg páran, hogy hol tart a buli! - kérleltem a srácokat.
-Gyertek skacok, tegyük azt amit az ifjú hölgy kért. - állt fel Luck a fotelből De a többiek nem mozdultak. - Srácok talpra, csak semmi lazsálás, ideje lemenni!
-Én hősöm, ezért a mutatványért még kapsz valamit. - suttogtam neki, amikor el ment mellettem.
-Holnap hívlak, és behajtom rajtad. - mosolygott cinkosan.
Bekísértem a bátyám a szobájába. Kikérdeztük egymást az elmúlt eseményekről. Elmondta, hogy fogadták a barátai a költözést, meg a kiiratkozást. Én is elmondtam, hogy találkoztam, a mostani barátokkal. És elmondtam a rejtélyes képet is. Ezen elkezdtünk nevetni, majd húgunk rontott be a szobába. Teljes erejéből megölelte Nicket, de úgy, hogy ráestek az ágyra. Ezen is nevettünk.
-Sarah, azonnal állj fel, mert összegyűröd a ruhád. - parancsoltam rá.
-Nem vagy az anyám, és jól tudod, hogy ki lehet vasalni! - vágott vissza.
-Látom, azóta is béke és szeretet honol a kapcsolatotokban. - vigyorgott Nick.
-Te nem is tudod, mi történt itt. Amióta elmentél, Liz most érezte magát a legjobban! Ne szólj bele! - háborodott fel a legkisebbik Hamilton. Itt bezzeg nálam eltört a mécses. Kirohantam a sötét folyosóra, onnan le a lépcsőn, át a tömegen, közben beleütköztem Zack-be. Ránéztem, könny áztatta szemeimmel, ő is rám pillantott. Én persze tovább rohantam. Ki mentem az ajtón, neki a nagyvilágnak. Egy szál estélyiben rohantam a legközelebbi móló felé. Sajnos az a park másik végében volt. De ez a gondolat ösztönzött arra hogy tovább menjek. Már az út felénél jártam amikor egy hang szólított. Hátra pillantottam a csupasz vállam felett, és láttam, hogy Luck rohan utánam, egy szál öltönyben. Én gyorsabb tempóra váltottam, és elértem egy erdős részt. Az ágak recsegtek a lábam alatt. A levelek az arcomba csapódtak és a szél szárította a könnyeim. Hirtelen kitört a cipőm sarka és ez is nehezítette a tovább jutásom. Gyorsan lekaptam a lábamról és mezítláb indultam tovább. Luck a sarkamban volt, de sajnos elesett egy kiálló gyökérben. Ezt egy tompa puffanásból következtettem. Így egy kis előnyhöz jutottam. Már a móló szájánál voltam amikor elestem. A ruhám egy szegélye elszakadt, a cipőim kiestek a kezemből. Próbáltam feltápászkodni, de nem sikerült. Minden alkalommal visszaestem, az öreg fa padlóra. Az az illat amelyet árasztott, a régi ház, padlására emlékeztetett. Ugyanolyan illata van. Gyönyörű, éger fa. Váratlanul, elkapta valaki a kezem, és elkezdett elhúzni. Nagy nehezen felemelkedtem és a nagy segítségem arcára néztem. Belenéztem csodálatos fekete szemeibe, szép arcára, formás ajkaira. Nem tudtam, magam tovább tartani. A nyakába borultam és ott fojtattam a zokogást. Próbált csitítgatni, de nem ment neki. Én még mindig sírtam. Levezetett a partra. Pillanatok alatt levette a cipőjét, és besétált velem a partra. Olyan déjà vu érzésem volt. Már térdig jártunk vízben, amikor Luck megszólalt.
-Most behajtom rajtad az ígéreted! De kérlek ne sírj, nincs semmi baj! - csitított.
-És...mit...kérsz? - szipogtam.
-Azt, hogy ne sírj és figyelj rám! - mondta.
-Rendben. - a hangom halkulni látszott.
-Tudom, hogy a hirtelen történtek mélyen a szívedbe vágtak, de Liz, nekem vannak olyan rejtett érzéseim irántad amit, észre sem vettél. Amikor, találkoztunk, vagy amikor egymáshoz értünk. Ezek olyan pillanatok, amik az agyamba vésődtek. Az érzés amely átjárta az egész testem amikor te elájultál. Ezeket nem lehet szavakba önteni. Egy szó, mint száz. Liz, én szeretlek, teljes szívemből, amíg élek, szeretni foglak! - miközben ezeket a szavakat mondta, a szeme úgy csillogott, mint egy csillag.
-Én is ugyanígy érzek irántad! És minden irántad érzett érzelem, tiszta és igaz. - suttogtam.
Erre nem mondott semmit, csak ajkait az enyémre tapasztotta, és gyengéden megcsókolt. Olyan édesen, érzékien, mint amilyet sohasem éreztem. Mikor ajkaink elváltak egymástól, önkétlenül is kimondtam egy tiszta szót.
-Szeretlek. - suttogtam, két levegő vétel közt.
-Én is.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------
MESÉLŐ:
Nem vették észre, hogy figyeli valaki őket. Nem más volt mint Allison. Ha valaki felismerte a képrészleteket, akkor tudhatja, hogy ez mind előre meg volt jósolva. Allison volt a kép, ami Lizt teljesen meg kavarta. Inenn már csak bonyolódni fog a helyzet, mert egy váratlan hírnek lesznek tanúi a szereplők...........
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése